Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ötödik mérkőzését is elveszítette a Vasas a vízilabda BL csoportkörében

Ötödik mérkőzését is elveszítette a Vasas a vízilabda BL csoportkörében

MTI
Az ötödik mérkőzését is elvesztette a Vasas a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében: a piros-kékek szerdán az éllovas görög Olimpiakosz együttesétől szenvedtek vendégként 12 gólos vereséget.

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, A csoport:
Olimpiakosz SFP (görög)-VasasPlaket 20-8 (6-1, 4-2, 6-1, 4-4)
a magyar csapat gólszerzői: Gábor, Durdic 2-2, Foszkolosz, Bátori, Dala, Szalai 1-1

Az már a negyedik körben eldőlt, hogy Slobodan Nikic csapata biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

A magyar bajnoki ezüstérmes mindjárt az első negyedben nehéz helyzetbe került, 6-0-nál a szünet előtt sikerült csak szépítenie. A folytatásban sem változott a mérkőzés képe, így a görög csapat – melyben Zalánki Gergő három, Angyal Dániel két gólt lőtt – fölényesen nyert.

A magyar együttes az utolsó fordulóban a zágrábi Mladosttal játszik, ugyancsak idegenben február 10-én.

A BL főtábláján négy négyes csoportban zajlanak a küzdelmek, az első két-két helyezett jut a negyeddöntős csoportkörbe, ahonnan újabb két-két csapat harcolhatja ki a négyes döntőbe kerülést. A C csoportban szereplő, címvédő FTC-Telekom Waterpolo már korábban biztosította helyét a legjobb nyolc között.

Borítókép: Facebook/Vasas Vízilabda

További tartalmak