Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Montenegrót is legyőzte a magyar pólóválogatott – zsebben a csoportelsőség

Montenegrót is legyőzte a magyar pólóválogatott – zsebben a csoportelsőség

m4sport.hu
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Ezúttal is Vigvári Vince kezdte meg a gólgyártást, hasonlóan a franciák elleni meccshez, már az első percben eredményes vezetést szerzett a válogatottnak. Vigvári góljára jött is a montenegrói válasz, majd Angyal Dánielére is, ettől kezdve azonban nem tudtak egalizálni, Csoma remekül védett, ötméterest is fogott, Angyal Dániel parádésan védekezett, a negyed végül 4-3-as magyar vezetéssel ért véget.

A második játékrészben több mint 3 percet kellett várni az első találatra, Manhercz Krisztián szerezte meg első gólját a meccsen ötméteresből, majd Tátrai Dávid lőtte meg a hatodik magyar találatot. A montenegróiak csak egyszer voltak eredményesek a negyedben, így 8-4-re vezetett Varga Zsolt együttese a nagyszünetben.

A harmadik negyed nem indult túl jól magyar szempontból, a támadásokat pontatlanul fejezték be, többször is labdát veszítettek Manherczék. Csoma szép védései ellenére egy montenegrói gól azért született a negyedben, ami ennél is fontosabb, hogy Nagy Ákos, Fekete Gergő és Nagy Ádám révén három magyar találat is. (11-5)

Döcögősen indult a mérkőzés utolsó nyolc perce, másfél perc alatt kettő gólt is kapott Csoma, aztán felocsúdtak a magyar játékosok, Kovács Péter lőtt középről a kapuba. A támadás ezután sem volt zökkenőmentes, több pontatlanság is jellemezte a magyar játékot, a védekezés azonban összeállt. Az utolsó negyedet 5-2-re nyerte Montenegró, a meccset azonban a magyar válogatott 13-9-re.

Varga Zsolt együttese ezzel már biztosan csoportelső, és a maximális hat ponttal folytatja szereplését a középdöntőben, előtte viszont még szerdán Málta ellen zárja a kontinensviadal első szakaszát.

A csoportkör után az A és a C, illetve a B és a D kvartett 1-3. helyezettjei alkotnak majd egy-egy középdöntős csoportot úgy, hogy az egymás elleni eredményeket magukkal viszik. Itt a másik csoportból érkező három riválissal találkoznak, és az első két-két gárda jut az elődöntőbe, míg a harmadikok az ötödik, a negyedikek pedig a hetedik helyért játszanak.

Férfi Európa-bajnokság (Belgrád):
A csoport, 2. forduló:
Magyarország-Montenegró 13-10 (4-3, 4-1, 3-1, 2-5)
gólszerzők: Angyal 3, Fekete, Kovács 2-2, Vigvári Vi., Vigvári Ve., Jansik Sz., Manhercz, Tátrai, Nagy Ád. 1-1 illetve Macic, Matkovic 2-2, Stupar, Vuckovic, Vujovic, Mrsic, Popadic, Kholod 1-1

Magyarország: Csoma Kristóf – Vismeg Zsombor, Fekete Gergő, Nagy Ákos, Varga Vince, Manhercz Krisztián, Vigvári Vince – cserék: Nagy Ádám, Angyal Dániel, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Vigvári Vendel, Tátrai Dávid

Borítókép: Belgrád, 2026. január 12. Manhercz Krisztián a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság A csoportjának második fordulójában játszott Magyarország - Montenegró mérkõzésen a Belgrade Arenában 2026. január 12-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak