Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Neszmély Boglárka szerint a bátorságon és a vagányságon lesz a hangsúly a görögök elleni Eb-elődöntőn

Neszmély Boglárka szerint a bátorságon és a vagányságon lesz a hangsúly a görögök elleni Eb-elődöntőn

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Neszmély Boglárka, a magyar női vízilabda-válogatott kapusa úgy véli, a bátorságon és a vagányságon lesz a hangsúly a Görögország elleni, keddi Európa-bajnoki elődöntőn.

Kedden Görögországgal csap össze a női vízilabda-válogatott az Eb-döntőért: Neszmély Boglárka az M4 Sport helyszíni stábjának adott interjújában felidézte a júliusi vb-finálét, melyből az ellenfél jött ki győztesen.

A támadásaink nagyon jók voltak az előző meccsünkön, védekezésben pedig léptünk előre. A görög csapat egy kicsit változott, de mi is, viszont alapvetően ugyanazzal a csapattal fogunk farkasszemet nézni, mint amelyikkel Szingapúrban döntőztünk” – vélekedett a nemzeti csapat kapusa, majd arról beszélt, a bátorságon és a vagányságon lesz a hangsúly kedden.

Nincs tartalékolni valónk, száz százalékot kell nyújtanunk elől és hátul is” – szögezte le.

Neszmély az ellenfél játékstílusáról is szót ejtett.

Nagyon gyors vízilabdát játszanak, labdabiztosak, nagyon jól passzolnak, vannak külön görög stílusú passzaik is, amik rájuk jellemzőek. Fel kell gyorsulnunk hozzájuk, ezzel szerintem nem lesz probléma, mert nagyon jó volt a felkészülésünk. A legfontosabb, hogy mi diktáljuk a tempót és ha kell, tudjunk rákapcsolni egyet, ezen fog múlni a mérkőzés” – fogalmazott.

A válogatott 22 éves kapusa elmondta, fontos, hogy sokat védjen, mert az adja a csapat tartását hátul.

Szeretnék olyan stabil lenni, mint a spanyol vagy a holland meccsen, mert azt gondolom, így tudok a csapat leghasznosabb tagja lenni” – mondta, majd hozzátette, fontos, hogy kellő önbizalommal ugorjanak medencébe, „mert mégiscsak bent vannak a négyben”.

Zárásként elmondta, örül annak, hogy az elődöntőbe jutás szempontjából végül nagy jelentősége lett a spanyolok elleni nyitómeccs hajrájában kivédett ötméteresének.

Úgy zajlott az Eb, hogy minden mozzanatnak jelentősége volt, ez a jövőben sem lesz másképp” – vélekedett Neszmély.

A Görögország–Magyarország női vízilabda Európa-bajnoki elődöntőt kedden 18:15-től az M4 Sport élőben közvetíti!

Borítókép: Funchal, 2026. január 26. Neszmély Boglárka kapus a nõi vízilabda Európa-bajnokság B csoportjának elsõ fordulójában játszott Magyarország - Spanyolország mérkõzésen a funchali Olimpiai Uszodakomplexumban 2026. január 26-án. A magyar válogatott 9-7-re gyõzött. MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak