A 18.15-kor kezdődő Görögország–Magyarország Európa-bajnoki-elődöntőt az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!
Cseh Sándor együttese kedden 18.15-től a görögökel csap össze a kontinenstorna elődöntőjében – a két csapat nem lesz ismeretlen egymás számára, hiszen január 21-én, a felkészülés keretében egyszer már játszottak egymással, akkor a magyarok 18–14-re győztek a Császár-Komjádi Béla Sportuszodában.
„Azért abból a meccsből nem tudunk kiindulni, de nem is szabad, amit most játszottunk a felkészülésen ellenük, mert azt hiszem, nekik az Eb előtt az volt az első találkozójuk. Nagyon kemények lesznek, valószínűleg meg is akarják mutatni, hogy az akkori eredmény nem volt reális. Nekünk meg az a célunk, hogy mégis olyan legyen a mérkőzés, mint ami a Komjádiban is volt. A kulcs a tempó lesz és az, hogy tudjunk új dolgokat is mutatni, megújulni egy-egy támadásban vagy védekezésben. Nagyon remélem, hogy sikeresek leszünk.”
Tiba hozzátette, tisztában vannak Görögország játékstílusával, ami sokat segíthet, ám a döntő az lesz, melyik csapat akarja majd jobban a sikert.
„Én azt mondom, nyilván van tapasztalatunk, tudjuk, a játékuk milyen fő elemekre épül, mit képviselnek. Szerintem többet játszottunk ellenük és több tapasztalatunk van abban, hogy például a zónájukat hogyan kell feltörni, vagy abban, amilyen támadást játszanak, és hogy az ellen nekünk hogyan kell védekeznünk. Azt gondolom, ezeken a mérkőzéseken már az számít, ki mennyire akarja. Mindenkinek megvan a tudása és a felkészültsége, hogy úgymond hiba nélkül teljesítse az edző kérését. Nagyon remélem, hogy mi csapatszinten jobban akarjuk, mint a görögök.”
A 18.15-kor kezdődő Görögország–Magyarország Európa-bajnoki-elődöntőt az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!













