A sorozatban harmadik BL-elsőségére hajtó magyar együttes kedd este érkezett a máltai négyes döntő helyszínére, egy kellemes esti tréning után szerdán a déli kánikulában edzett a gárda.
„A stáb és a csapat is elég babonás, nem nagyon változtattunk semmin, ugyanazok a szobák, a felszerelés, és adta magát, hogy a felkészülés is nagyjából ugyanabban a ritmusban történjen, hasonló metodikával, mint korábban. Bízunk benne, hogy idén is beválik” – mondta az MTI-nek Nyéki Balázs.
A spanyol bajnokcsapatban ott lesz a balkezes Burián Gergely, de hiányzik majd az együttesből Vigvári Vince, akinek a spanyol bajnoki fináléban eltört egy csont a kezében, amit már meg is műtöttek a napokban. A világbajnok magyar játékos ott volt társaival a medencénél, meg is megmártózott a hőségben, de a műtött kezét, amelyen egy hatalmas rögzítő van, nem tette a vízbe.
Vigvári Vince csalódott, hogy nem lehet ott a négyes döntőben (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)„Lehet egyfajta könnyebbség nekünk az ő hiánya, hiszen az egész szezonban domináns játékot nyújtott. Nehézség ugyanakkor, hogy akadhat ilyenkor egy-egy játékos, aki előrelép és plusz energiákat ad a csapatnak. Nekünk ezt kell időben elfojtanunk. Bernat Sanahuja és Alberto Munárriz személyében két világklasszis lövőjük van, ha őket ki tudjuk venni, akkor azokra a meglepetésekre kell reagálnunk, amelyekre a Barceloneta hagyatkozhat ebben az esetben” – mondta Nyéki Balázs.
Vigvári Vince az MTI-nek elmondta, a varrat még mindig benne van a kezében, de már nagyon hiányzott neki a víz, s bízik benne, hogy júliusra meggyógyul és ott lehet majd a válogatottal a világkupán.
„Nagyon rossz érzés, hogy nem játszhatok. A négyes döntő a szezon megkoronázása, végtelenül sajnálom, hogy így alakult, de ez benne van a sportban. A csapatunk nagyon jó formában van, jól játszik, persze egész szezonban nem játszottunk olyan erős csapat ellen mint a Fradi, azaz még több kell majd tőlünk” – fogalmazott Vigvári, akinek testvére, Vendel, a Ferencvárost erősíti.
„Nem szabad a tavalyi történésekből kiindulni, teljesen más mérkőzések lesznek, most a Barcelonetára készültünk, amely véleményem szerint a legjobb formában lévő csapat az utóbbi hónapokat figyelembe véve. Kemény küzdelem lesz, de százszázalékosan felkészültünk” – nyilatkozott Manhercz Krisztián, aki Vigvári kiválásával kapcsolatban elmondta, ez „mindenkinek nagy érvágás”, akár a klubcsapatáról, akár a válogatottról van szó.
Budapest, 2026. május 31. Nyéki Balázs, a bajnok Ferencváros vezetőedzője (k), valamint Manhercz Krisztián (b) és Vismeg Zsombor, az FZC játékosai az E.ON férfi vízilabda ob I döntőjében játszott FTC-Telekom Waterpolo – EPS-Honvéd harmadik mérkőzése végén a Komjádi Uszodában 2026. május 31-én. A mérkőzést a Ferencváros 24-17-re nyerte, ezzel 3-0-ás összesítéssel zárták a párharcot. MTI/Purger Tamás„A pótlása viszont most a spanyol csapat problémája. Ettől függetlenül a gárda tele van spanyol válogatott játékosokkal, több olyan klasszisuk van, aki át tudja venni a szerepét” – fogalmazott az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Manhercz.
A fiatal Nagy Ákos az első Bajnokok Ligája-végjátékára készül.
„Izgatott vagyok, nagyon várom, a csapat szerintem készen áll, és lekopogom, talán én is. Számomra ez egy teljesen új impulzus lesz, sosem játszottam még négyes döntőt, nem is tudom, mire vállalkozom” – mondta az MTI-nek a 22 éves balkezes pólós, aki tavaly nyáron világbajnoki döntőt, idén év elején Európa-bajnoki döntőt is játszott, a kontinensviadalon pedig már az álomcsapatba is beválasztották.
„Biztos, hogy rendkívül szoros mérkőzés lesz, magas szinten játsszák a vízilabdát és rendkívül gyorsak” – mondta a Barceloneta elleni elődöntővel kapcsolatban Nagy Ákos, aki megjegyezte, „csiklandozzák az egóját” az elmúlt egy évben elért eredmények, de – jegyezte meg – mindig azért dolgozik, hogy a csapat sikeréhez hozzá tudjon tenni.
Az FTC sorozatban a harmadik sikerére hajt, korábban erre csak a jugoszláv Jug Dubrovnik (1968-1970) és az olasz Pro Recco (2021-2023) volt képes. Utóbbi most is ott van a négyes döntőben, amelyben a Zalánki Gergőt és Angyal Dánielt foglalkoztató görög Olympiakosszal csap majd össze.
Az FTC a második klub lehet, melynek a férfi és a női csapata is ugyanabban a szezonban hódítja el a legrangosabb európai kupát, 2012-ben a Pro Reccónak sikerült ez a bravúr.
Nyéki Balázs tanítványai csütörtökön a Barceloneta együttesével csapnak össze a fináléért, az FTC női csapata szerdán (ma) a címvédő, ugyancsak spanyol Sant Andreuval mérkőzik meg.
Az egyformán 19 órakor kezdődő két magyar érdekeltségű elődöntőt a Duna World, az m4sport.hu és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetíti. Mindkét játéknapon 21 órakor kezdődik a másik mérkőzés.













